A
mákszemekből a mákolajat hidegsajtolással nyerik ki, ez az eljárás azért nagyon
hatásos, mert maga a folyamat mentes minden vegyi eljárástól és tartósítószerek
sem szükségesek hozzá. Az így előállított olaj vagy vaj megőrzi teljes
vitamintartalmát és természetességét és ez által a természet adta gyógyító
erejét.
Az emberiség
már több évszázada használja a mákot, nemcsak energiaforrásként, hanem mint a
legkülönbözőbb gyógykészítmények alkotóelemét is. Az antik világ atlétái
például mézzel és borral kevert mákmagokat fogyasztottak, hogy így őrizzék meg
erejüket és egészségüket.
A 19. században a mákolajat sokféleképpen
hasznosították: szappant, lakkot és lámpaolajat készítettek belőle, sőt még
főzéshez is használták. Manapság a máknak főképp a konyhában van nagy szerepe,
de újabban kiderült, hogy az egészségre is kedvező hatással van.
A mákolaj E-vitamin tartalma rendkívül magas, ezen kívül tartalmaz
kalciumot, magnéziumot és vasat is. A lenmag vagy a kendermag olajához hasonló
tulajdonságokkal büszkélkedhet. Vannak benne értékes esszenciális zsírsavak (Omega-3
és Omega-6), ám az említett másik két olajhoz képest a mákolaj kevésbé zsíros,
világosabb színű, és lassabban szárad ki.
A mákolajnak több kedvező hatása van:
- fokozza a szervezet védekező mechanizmusát
- növeli a szellemi teljesítőképességet
- vérnyomás csökkentő hatással bír
- gyorsítja a sebgyógyulást
- idegerősítő, nyugtató és altató hatású
- a csontritkulás megelőzésében és kezelésében orvosok által elismert hatása van
Valóságos
elixírként kiválóan hat a bőr, a haj, a köröm és a csontok állapotára. Az
esszenciális zsírsavak – csakúgy, mint a lenmagolaj és a kendermagolaj esetében
– táplálják, hidratálják, regenerálják, óvják és selymessé is teszik a bőrt. A
mákolaj kiváló a száraz, töredezett, ekcéma vagy gyulladás következtében sérült
bőrre, és segítséget nyújt különféle sömörök esetén is.
Magas
kalcium- és magnéziumtartalmának köszönhetően a mákolaj táplálja, védi és
rugalmassá teszi a körmöket és a hajat. Emiatt a mákolajat sokszor
felfedezhetjük az arckrémek, hajbalzsamok és kondicionálók összetevői között.
Az
olajban levő kalcium már az anyaméhen belül is támogatja a megfelelő
csontfejlődést. Megelőzhető vele a csontritkulás és a fogszuvasodás korai
kialakulása.
A
mákaromának köszönhetően a mákolaj nyugtatóan hat a lélekre. Jelentős mértékben
nyugtatja a központi idegrendszert, segítséget nyújt idegi eredetű betegségek,
lelki kiegyensúlyozatlanság és stressz esetén. Kiválóan alkalmazható
masszázshoz és illóolaj-keverékekben. Csillapítja az izomgörcsöket és a
fejfájást, valamint elősegíti a nyugodt alvást. (Erre utal a mák latin neve is:
Papaver somniferum annyit jelent, hogy álmot hozó.) Alkalmazása jótékony hatású
például a stressz miatt magas vérnyomásban szenvedő serdülőkre és fiatalokra.
Legújabb karácsonyi csomagunkban kipróbálhatja a mákolaj gyógyító hatását, és emellett kellemes pihenéssel is megajándékozza magát!
"Karácsonyi csengettyű" csomagunk tartalma:
- 45 perces Nyak, váll és hát masszázs levendula- és mákolajjal,
- 55 perces Aromaterápiás lábápolás
Kedvezményes ára: 14.000 Ft